About Kerekegyháza
Kerekegyháza
Kerekegyháza a Duna-Tisza közén, Bács-Kiskun megye északi részén, a Kiskunsági Homokhátság vonalának közepén fekszik. Kecskeméttől, a megyeszékhelytől 20 km-re észak-nyugatra, Budapesttől 80 km-re található. A településtől néhány km-re halad az M5-ös autópálya valamint az 52-es sz. főút, így megközelítése az ország bármely részéről könnyű. Kerekegyháza állandó lakosainak száma 6002 fő, közigazgatási területe 8127 ha.

A település eredete az Árpád-korba nyúlik vissza, amikor is egy kör alakú templom épült, ahonnan a város a nevét kapta. Az első írásos dokumentumok az 1323-as évekből származnak. A település a tatárjárás és a török hódoltság idején többször megsemmisült, 1856-ban Farkas János volt honvédszázados alapította újjá. A tájat a puszták, a zöldellő erdőségek és a védelem alatt álló homokbuckák jellemezték, a lakosság jelentős hányada mezőgazdaságból, zöldség- és gyümölcstermesztésből élt. Az 1960-as évektől indult el az iparosítás, melynek köszönhetően jelentős ipari üzemek jöttek létre. A rendszerváltás után is töretlenül fejlődtek. A privatizáció gyorsan lezajlott, s a tulajdont elsősorban hazai tőke szerezte meg.
A népművészet sokféle formában jelenik meg:
- népi hímzés,
- kosárfonás, fafaragás,
- fazekasság,
- mézeskalács készítés,
- szövés, fonás,
- szalmafonás,
- hagyományos paraszti építkezés
Kerekegyháza, Dózsa György út 1.

