EN HU
< >


Rendszerben gondolkodás az erősségünk

 

A Kerekegyházán működő Gorter Zrt. a rendszerváltás előtt a Bács-Kiskun Megyei Mezőgép, majd az Agrikon gyára volt. Fő tevékenysége pedig az autóbuszokhoz ablakok gyártása, valamint mezőgazdasági gépek javítása volt. Mára ez megváltozott, hogy milyen irányban és hogy milyen nehézségekkel és előnyökkel kell szembenéznie a vállalatnak, arról Hugyecz Zoltán vezérigazgatóval beszélgettünk.

- A fémipar fejlődése hozta magával a változásokat vagy pedig kitűzött cél volt, hogy honnan-hová kíván a cég eljutni a tevékenységét illetően?

HZ: Alapvetően a változásokat nemcsak a fémipar fejlődése hozta, hanem az IKARUS megszűnése. Amikor ez megtörtént, akkor ez a vállalkozás a járműablak piacról tulajdonképpen kiszorult, hiszen csak az IKARUS gyártott ilyen ablakokat. Ezt követően még próbálkozott a cég járműablak és egyéb műanyag termékek gyártásával, de ez nem mindig járt sikerrel. Most ott tartunk, hogy a termelésünk kb. 70%-a továbbra is alumíniumtermék, mindenféle tetőajtót és feljárókhoz nyílászárókat készítünk, de hangsúlyozom: nem sima ablakok és ajtók, ezek speciális ipari alkalmazású termékek. Ma már az acéltermékek felé is elindultunk, és 98%-ban exportra gyártunk, nem szállítunk a magyar piacra.

- 2012-ben, amikor 1,3 százalékkal csökkent a hazai GDP a második negyedévben az előző év hasonló időszakhoz képest, akkor a Gorter Zrt. mégis fejlődést mutatott. 2009-ben ugyanis megvették a Gorter Fémipari Zrt.-t a mai tulajdonosok, így került a kezükbe az egykori kerekegyházi Agrikon Fémipari Zrt. az Agrikon KAM Kft.-től. Ez jól mutatja, hogy a recesszió ellenére is lehet előre haladni. Ezt így gondolja ma is?

HZ: Nemcsak, hogy fejlődni tudott, de az a nagyobb dolog, hogy egyáltalán meg tudott maradni. Ha azt nézzük az Agrikon, mai nevén Gorter Fémipari Zrt. 97 óta, amióta Zrt-vé alakult, folyamatosan működik. A 2008-as gazdasági válság természetesen a céget is érintette. De egy „menekülési út” van mindig: műszakilag és szakmailag fejlődni kell, folyamatosan keresni kell a piacokat. Amikor a 2009-2010-es recesszió ellenére is tudtunk fejlődni, az volt a lényeg, hogy olyan termékskálát tudtunk kifejleszteni, amiket el tudtunk adni a külföldi piacon.

- Az Ön szakmai tevékenységét Bács-Kiskun Megye Gazdaságfejlesztéséért Díjjal ismerték el. Mivel lehet kiemelkedni egy ilyen speciális munkaterületen, mint amilyet Önök végeznek?

Ezt a díjat 2007-ben kaptam meg, akkor az Agrikon cégcsoportnak voltam a vezérigazgatója Kiskunmajsán. Nagyon sokat jelentett és jelent ma is a vállalkozásnak ez az elismerés, hiszen ezt a díjat nem én személy szerint érdemeltem ki, hanem az egész cég. Alapvetően a vállalkozás abban az időben egy olyan gazdasági fejlődésen ment keresztül, amit addig évtizedeken keresztül nem produkált. Akkor épült egy 6.200 nm-es szerelőcsarnok, az árbevétele megtöbbszöröződött és olyan technológiákat vezettünk be, amelyek a világpiacon is csúcskategóriát képviselnek. Megjegyzem ez a mai napig így van. Ez tehát egy nagyon nagy elismerés a Bács-Kiskun Megyei Kamara részéről a cég összes dolgozója részére.

- Mi a Gorter Zrt. legnagyobb előnye?

HZ: Van egy jelmondatunk, amelyik a napokban megújult honlapunkon is fent van: „The System Supplier”. Ez lefordítva rendszerszállítót jelent. Nagyon fontosnak látom a mai piacon, hogy ne csak terméket állítsunk elő, hanem egy olyan szolgáltatást nyújtsunk a vevőinknek, amit rendszerként tudunk gondolni. Tehát: ha van egy termékfajtára árajánlatkérés, akkor nemcsak azt kell elkészíteni, hanem olyan javaslatokat is kell tenni a vevő részére, hogy hogyan tudjuk mi ezt számára olcsóbban előállítani. Természetesen ez műszaki változtatásokat is igényel, de az a célunk, hogy a vevőink maximálisan elégedettek legyenek velünk. Ma már vannak olyan vevőink, akik teljesen ránk bízzák a műszaki fejlesztést, csak azt adják meg, hogy mit szeretnének kapni. Így a technológiai felkészülés és kivitelezés illetve a költséghatékonyság létrehozása teljes mértékben a mi feladatunk. Tehát őt csak a végtermék érdekli, de ennél jóval többet kap: egy egész rendszerfolyamatot. Ez a lényeg.

- Van-e hasonló profilú cég Magyarországon, amellyel jó kapcsolatot ápolnak?

HZ: Több olyan cégről tudunk, aki alumínium gyártással foglalkozik, de igazából olyat, aki hasonló profilú mint mi, nem ismerünk. Alapvetően Magyarországon ilyen termékstruktúrával, csoportokkal gyártó társgyártó cég nincs.

- Van-e olyan törekvése a cégnek, hogy további munkaegységeket hozzon létre és üzemeltessen? Várható-e, hogy a jövőben újabb profilokkal bővülnek?

HZ: Nem tervezzük újabb telephelyek létrehozását, egyelőre ez a hely is bőven elég számunkra. Legfeljebb egy nagyobb beruházást kellene még létrehozni, ha lenne hozzá tőkénk, mégpedig egy újabb csarnok építését. Ám amennyiben a gazdasági élet szükségessé teszi, megoldjuk azt is.

További híreink

GORTER Zrt. a (be)szállító 2.

GORTER Zrt. a (be)szállító 1.

Továbbra is a pénzügyileg legstabilabb cégek között

Kérdezz-felelek Bíró Melindával

Oxy fáink az égbe törnek

2019. évi energetikai jelentés

Képességünk: Porszórás - szinterezés

Mindent a minőségért

Triplázott a cégünk által támogatott tenisztehetség

HÁROM ÉVESEK AZ OXYFÁINK

Munkatársakat keresünk

Újabb minősítés – újabb lépés a sikeres úton

Az első magyarországi Champions Bowl bajnok: Bíró Melinda

Kitüntették cégünk támogatottját

A cél Monte Carlo

Ezüst Horvátországból

2018. évi energetikai jelentés

Európai kupasorozaton bizonyított Bíró Melinda

Év eleji bajnoki címek a Gorter Zrt. támogatásával

Önerős fejlesztés a hatékonyság érdekében

Győzelem cégünk támogatásával

Újabb támogatás az autistáknak

2017. évi energetikai jelentés

Tehetséges gyerekeket támogat a Gorter Zrt.

Sikerrel zártuk a kölni nemzetközi kiállítást

A holland nagykövet tett látogatást a Gorter Zrt-nél

A Gorter Zrt. továbbra is a legstabilabb cégek között

Ismét célba ért a taneszköz adományunk

Környezetvédelmi ellenőrzésen esett át cégünk

Továbbra is stabil lábakon állunk

200 ezres Gorter taneszköz adomány a rászoruló gyerekeknek

Újabb mérföldkő a környezettudatosság jegyében

Élményfürdő bérletekkel leptük meg az EGYMI gyermekeit

Elültettük az Oxy fáinkat!

Megkérkeztek az Oxy fák a telephelyünkre!

Beruházások a környezet védelmét szem előtt tartva

A Gorter Fémiparit Zrt. Fejlesztőmérnök munkatársat keres

Pénzügyileg a legstabilabb cégek egyike a GORTER Zrt.

Támogatásunk eredménye

Fenntartható fejlődés napenergia felhasználásával

Elértük az 1 milliárdos árbevételt

Új megmunkáló Gépek 2011, 2012-ben

Ciklikus Só permet Teszt

Új alumínium előkezelési technológia.

Egy régebbi hírt szeretnénk megosztani olvasóinkal

HKB CERT

Készítette: newtime kft.

Elérhetőségeink Telefon: 76/546-013
GORTER FÉMIPARI ZRT. Fax: 76/546-010
Kerekegyháza, Dózsa György út 1.     Email: info@gorterzrt.hu