EN HU
< >


200 ezres Gorter taneszköz adomány a rászoruló gyerekeknek

Közel 120 kisdiák és szülei számára jelent nagy segítséget az a mintegy 200 ezer forint értékékű tanszer, amelyet a Gorter Fémipari Zrt. adományozott az Egységes Gyógypedagógiai Intézmény tanulói részére.

Az iskolai taneszközöket Hugyecz Zoltán vezérigazgató adta át az EGYMI részére. Elmondta, hogy a vállalata számára mindig fontos volt, hogy a helyi támogatásokban mindig élenjáró legyen. - Így volt ez ezúttal is. Át tudjuk érezni az iskolába „készülő" családok helyzetét, hiszen a vállalatunknál is sok olyan család van, akiknek most kezdik a gyermekeik az iskolás éveiket. Azt pedig jól tudjuk, hogy sokaknak időnként gondot okoz a tanszerek beszerzése. Innen jött a gondolat, hogy a rászoruló családokat támogassuk meg egy kicsit abban, hogy könnyebben tudjanak a gyermekeknek szép tanszereket venni, és ezáltal egy kicsit nagyobb kedvvel tudják a gyerekek majd az iskolapadot megszokni – tette hozzá az adomány átadásakor Hugyecz Zoltán.

Ezt követően a vállalatvezető átadta a több doboznyi tanszert, így a színes lapokat, radírokat, ollókat, minőségi ceruzákat, zsírkrétákat, füzeteket, tollakat, ragasztókat, festékeket, írólapokat.

Dr. Hollóné Hruska Zsuzsanna az EGYMI igazgatónője a köszönet szavai után elmondta, hogy nagyon hálásak minden ilyen és hasonló felajánlásért, mivel az intézménybe sajnos több olyan gyermek jár, akiknek valóban nehézséget okoz az iskolai tanszerek előteremtése.

A Gorter Fémipari Zrt. által felajánlott eszközöket mintegy 120 gyermek között osztják majd szét.

További híreink

GORTER Zrt. a (be)szállító 2.

GORTER Zrt. a (be)szállító 1.

Továbbra is a pénzügyileg legstabilabb cégek között

Kérdezz-felelek Bíró Melindával

Oxy fáink az égbe törnek

2019. évi energetikai jelentés

Képességünk: Porszórás - szinterezés

Mindent a minőségért

Triplázott a cégünk által támogatott tenisztehetség

HÁROM ÉVESEK AZ OXYFÁINK

Munkatársakat keresünk

Újabb minősítés – újabb lépés a sikeres úton

Az első magyarországi Champions Bowl bajnok: Bíró Melinda

Kitüntették cégünk támogatottját

A cél Monte Carlo

Ezüst Horvátországból

2018. évi energetikai jelentés

Európai kupasorozaton bizonyított Bíró Melinda

Év eleji bajnoki címek a Gorter Zrt. támogatásával

Önerős fejlesztés a hatékonyság érdekében

Győzelem cégünk támogatásával

Újabb támogatás az autistáknak

2017. évi energetikai jelentés

Tehetséges gyerekeket támogat a Gorter Zrt.

Sikerrel zártuk a kölni nemzetközi kiállítást

A holland nagykövet tett látogatást a Gorter Zrt-nél

A Gorter Zrt. továbbra is a legstabilabb cégek között

Ismét célba ért a taneszköz adományunk

Környezetvédelmi ellenőrzésen esett át cégünk

Továbbra is stabil lábakon állunk

Újabb mérföldkő a környezettudatosság jegyében

Élményfürdő bérletekkel leptük meg az EGYMI gyermekeit

Elültettük az Oxy fáinkat!

Megkérkeztek az Oxy fák a telephelyünkre!

Beruházások a környezet védelmét szem előtt tartva

A Gorter Fémiparit Zrt. Fejlesztőmérnök munkatársat keres

Rendszerben gondolkodás az erősségünk

Pénzügyileg a legstabilabb cégek egyike a GORTER Zrt.

Támogatásunk eredménye

Fenntartható fejlődés napenergia felhasználásával

Elértük az 1 milliárdos árbevételt

Új megmunkáló Gépek 2011, 2012-ben

Ciklikus Só permet Teszt

Új alumínium előkezelési technológia.

Egy régebbi hírt szeretnénk megosztani olvasóinkal

HKB CERT

Készítette: newtime kft.

Elérhetőségeink Telefon: 76/546-013
GORTER FÉMIPARI ZRT. Fax: 76/546-010
Kerekegyháza, Dózsa György út 1.     Email: info@gorterzrt.hu